Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az első repülés

2010.12.27

- Nos, mint azt bizonyára tudod, nem mehetünk a napfényre. - A csendben élesen hatoltak végig a szavak. A lány bólintott.
- Nincs gyűrű, nincs nyaklánc, semmi ékszer, kő, vagy akármi egyéb, ami segíthetne ezen. Az írók mind csak kitalálják ezeket a maszlagokat, hogy az emberek még jobban beleszeressenek a vámpírvilágba, ami miatt több könyvet vesznek és nekik több pénzük lesz. - A Tanító szinte  kiköpte a szájából ezeket a mondatokat, annyi megvetéssel töltötte el a puszta gondolata is.
A lány figyelmesen figyelte őt, folyamatosan fürkészve éles szemeivel, míg a Tanító előtte rótta a köröket és egyre csak mondta a magáét.
- Fogalmuk sincs, az igazi vámpíréletről. - Megállt. - Azonban kezd egy kissé elszemélyesedni a dolog. Már pedig mi nem ezért vagyunk itt. - Megfordult és a lány szemébe nézett. - Tanuljunk végre valamit...
A mondat végét függőben hagyta, hogy izgalmasnak hasson a dolog. A lánynak hevesen vert volna szíve, ha még tudott volna. De nem tudott.
- Mit is tanítsak meg neked? - kérdezte a Tanító tettetett töprengést színlelve. Jobb kezének mutató ujjával az állán dobolt és plafon felé nézett, mintha oda lenne írva az ötlet. Bár akkor már pontosan tudta, ma mit fognak csinálni, de ezt még nem akarta kimutatni a lány felé.
- Tanuljunk meg ölni? Vagy settenkedni? Netalántán vért szívni? Elkerülni a feltűnést? Botrányt kavarni? - sorolta fel a lehetőségeket, bal kezének ujján számolva.
Aztán mintha egy hirtelen ötlet lett volna, felkapta a fejét és vigyorra húzta száját, amiből kibukkantak éles szemfogai.
- Tudom mit fogunk csinálni. Megtanulsz átváltozni és repülni.
A lány kényszeredetten bólintott és megpróbált izgatottnak tűnni. Az is volt, de izgatottságát eltakarta a félelme. Sosem csinált még ilyet, még a bunje jumping-ot sem próbálta ki, nemhogy a repülést...
Nyelt egyet és behúzta nyakát. Egy magas épület egyik emeletének irodájában volt. Habár az iroda hatalmas volt, csak egy asztal, egy szék és egy kuka állt benne. Ami az iroda legkisebb sarkában állt. A többi hely, pedig szabadon maradt, berendezési tárgyak nélkül.
- Gyere. - Nyújtotta ki a kezét a Tanító. A lány felemelte  kezét és megfogta a Tanítóét. Kéz a kézben tették meg azt a pár lépést az ablakig, ami elválasztotta tőlük azt.
A Tanító kihúzta kezét a lányéból és szélesre tárta a hatalmas ablakot. Mivel az iroda egyik fala üvegből volt, ezért az ablak kitett egy teljes ajtót, padlótól plafonig. Ez a Tanító saját irodája volt, különben soha nem engedélyezték volna az ilyen fajta ablakot.
Hideg levegő szökött be és borzolta össze a hajukat.
A Tanító lenézett a mélybe. Körülbelül 15 emeletnyi magasságban voltak, de még így is hallották a rohanó autók hangját és látták villogó fényeiket. Hiszen vámpírérzékelőik voltak, így nem csoda.
A Tanító hátralépett és megigazította öltönyét. A lány ráemelte tekintetét, de a Tanító nem foglalkozott vele. Továbbra is makulátlan öltönyén kereste a láthatatlan porszemeket.
A lány az égre emelte tekintetét és a hatalmas ablakhoz lépett.
Óvatosan odaállt a szegélyhez és lenézett. Hideg verejték csúszott le a homlokán.
Megköszörülte torkát és épp hátralépett volna, amikor a Tanító egy szemvillanás alatt mögötte termett és egy apró, de erős mozdulattal meglendítette karját és kilökte a lányt.
- Neeeeeee! - sikította a lány, de senki nem volt a közelben, aki meghallhatta volna.
A Tanító hátralépett és egy finom mozdulattal bezárta az ablakot.
Egyre gyorsabban és gyorsabban zuhant. A szeme szúrt, ahogy a levegő a szemébe süvített. Fülében zúgó hangként kísérte a szél.
Nem tudta, mit csináljon. Illetve tudta, hogy mit kéne tenni, csak azt nem tudta, hogyan kéne tenni.
Azonban csak pár másodperce volt eldöntenie, hogy mit tegyen. Megpróbál átváltozni és úgy placcsan a járdára, vagy nem próbálja meg és úgy placcsan a járdára. Egyik sem éppen kellemes halál. Úgy döntött, hogy megpróbálja. Behunyta a szemét és egy denevérre koncentrált. Elképzelte, ahogy belőle egy csapongó fekete kis állatka lesz.
Bensőjében húzó, szorító érzés kezdett növekedni. A levegőben összehúzta magát, és átadta a helyet az ösztöneinek. Verdesés. Valami verdesve próbált kiszabadulni belőle. Arra gondolt, hogy engedi kiszabadulni azt a valamit. Elképzelte magában. Aztán a szorító érzés mellé fájdalom társult. A verdeső valami egyre erősebb lett.
Mígvégül a lány kezei éles karmokban végződő szárnyakká fejlődtek. Testéből egy apró, fekete sovány egérszerű valami lett. Feje is teljesen átalakult.
Kétségbeesetten csapkodott szárnyaival, amíg nem tudta megtartani magát a levegőben.
Az utolsó pillanatban sikerült megállni, mielőtt a járdára zuhant volna.
Furcsa érzés volt. De a tudata megmaradt.
- Meg akart ölni! - Ez volt az első gondolata. Felnézett és visszafordult. Felröpült ahhoz az ablakhoz, ahonnan a Tanító kilökte. Nagy lendületet vett és betörte a ablakot.
A Tanító ott állt az iroda közepén háttal. Fel se nézett a hangra. Nem is érdekelte.
A lány becsapódott és üvegszilánkok záporoztak mindenhová. Ő a szőnyegezett padlóra gurult az üvegszilánkok mellé. A forgolódás közben pedig valahogyan visszaváltozott, és most emberi alakban feküdt a padlón. Sérülés nélkül megúszta, de eszeveszett düh tombolt benne. Felpattant. Dühében észre sem vette, hogy mindezt vámpírsebességben teszi és a neki háttal álló Tanító felé fordult.
Elé rohant és a szemébe nézett.
- Maga szemét. - Vágta a szemébe. - Hogy merte? Maga szerint ez tanítás, mert szerintem nem.
A Tanító még arra sem vette a fáradtságot, hogy a lány szemébe nézzen.
A lány felemelte kezét, majd lekevert egy pofont a Tanítónak. Ezután a lány kirohant az irodából és becsapta maga mögött az ajtót. Az ajtó szilánkokra tört és kiesett helyéről.
A Tanító megrázta fejét, sóhajtott egyet, és lassan, megfontolt léptekkel kiment az irodából, arra gondolva közben, hogy a mai újoncok mennyire hisztisek.

Vége

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

gratula :D

(Barát. :D, 2011.01.06 21:23)

Nagyon jó lett Enii. :D