Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2. rész

2010.12.18

- Emlékszel még  a tavalyi Valentin napra? - szólaltam meg. - Akkor voltát itt utoljára... amikor még normálisan mentek a dolgok...
Bella felnevetett.
-Hogyne emlékeznék! Megígértem, hogy örökre a rabszolgád leszek, cserébe egy doboz marcipánszívért.
- Igen szolgaság. - értettem vele egyet. Hirtelen nagyon messzinek tűnt ez az emlék... messzinek, homályosnak.... - Olyan, mint ha már réges-régen történt volna. Egy jobb, boldogabb korban.
Bella rám nézett, de semmit nem tudtam kiolvasni a szeméből. Ő bizonyára örült, hogy visszakapta istenítettjét. De én nem így gondolkoztam. Megfogtam Bella kezét.
- Mélységesen megváltoztak a dolgok. - mondtam nagyot sóhajtva.
- Aha. Hát régebben még jóban voltam Charlie-val. - szögezte le Bella. - Remélem Billy nem mondja el neki. - nézett rám figyelmeztetően.
- Nem fogja. Ő nem izgatja fel magát ilyesmikért. - Lehet, hogy már megszokta tőlem! - Amúgy nagyon sajnálom, hogy elvittem múltkor hozzátok a motort. Nem kellett volna.
- Hát nem! - Bella egy perc feldühödött. De hamar lenyugodott.
- De tényleg, nagyon sajnálom. - Néztem rá csapzottkutya szemekkel. Tudtam, hogy ez a nézés majd meg hozza a várt eredményt. Meghozta:
- Megbocsátok. - jelentette ki kegyesen.
- Köszi! - Rám mosolygott, de eszembe jutott a legnagyobb probléma. Most már ezt meg kell vele beszélnem. Eddig aggódtam, törtem magam, de tisztázni kell, hogy megteszik-e vagy mégsem.
- Tudod, amikor átvittem a motort hozzátok, akkor kérdezni szerettem volna valamit......, de mégsem. - böktem ki végre neki nagy nehezen.
- Csak bosszantani akartál, vagy tényleg komolyan gondoltad? - Annyira izgultam, és féltem a válaszától, hogy csak suttogásra telt tőlem. Ejnye Jake! Mi van veled? Mióta lettél ilyen betoji??? Csönd. Most komoly dolgokról van szó. Ilyenkor megengedett.
- De miről? - suttogott vissza Bella. Most majmol, vagy mi? Amúgy nem igaz, hogy nem tudja mire gondolok. Ezt nem lehet elfelejteni. Dühös pillantást kapott ajándékba tőlem ezért.
- Hát... amikor azt mondtad, hogy semmi közöm hozzá... ha... ha megharap téged. - Az utolsó szónál kirázott a hideg. Ezt nem teheti meg velem!
- Jake... - Bella nagy levegőt vett, hogy folytassa, de én közbe vágtam:
- Komolyan beszéltél?
- Igen. - ejtette ki száján a halált jelentő szót.
- Valahogy sejtettem. - válaszoltam elhaló hangon. Szóval hivatalos. Nemsokára belőle ios egy büdös vérszívó lesz. De előtte még volt egy tisztázatlan pont:
- Ugye, tudod mit jelent ez a szerződésre nézve? Vége.
- Tudom, de előbb úgyis elmegyünk. - válaszolta alig hallható hangon.
- Az édes mindegy hol vagytok. A szerződés többé nem érvényes. Bárhol vagytok, ti már semmiben sem fogtok különbözni a többi vámpírtól. Dédszüleink csakis azért kötöttek szerződést velük, mert azt állították, hogy ők mások, és nem ölnek meg embereket. És békében fognak élni. De az után... - haraptam el a fájdalmas szót - mindennek vége.
- De Jacob, nem szegted meg máris a szerződést? - Bella próbálta menteni a menthetőt, csakhogy itt már nincs semmi menthető. - Te már elmondtam nekem a vámpírok létezését, pedig nem szabadott volna.
Düh, fájdalom, szomorúság kavargott bennem de a düh mindent felül múlt.
- Igen, de az jóval azelőtt volt, hogy tudtam volna, hogy tényleg létezik a szerződés. És volt valaki aki rögtön szaladt is és elmondta nekik. De ettől még nem szabad a vásár! Ha ez nem tetszik akkor csak egy választás van nekik is nekünk is. Támadás. Akkor viszont kitör a háború. - Bella jeges borzongást produkált a szavaim hatására.
- Ennek nem kell így lennie Jake. - Nem tudom, hoy most mért csinálja ezt. Védeni akarja a vérszívó barátját? Akkor késő! És ráadásul, ő még mindig nem érti a falkánkat. És nem is fogja megérteni. Soha.
- De igen. - válaszoltam keményen.
- Hát akkor soha nem fogsz majd nekem megbocsátani? - hangja halk volt, és szomorú.
- Utána te nem Bella leszel. Nem lesz többé az a barátom, akit szerettem. Nem lesz kinek megbocsátani.
- Szóval nem? - próbálta kérdezni, de kijelentésnek tűnt.
- Utána már nem Bella leszel. Nem az akit szerettem, nem lesz kinek megbocsátanom.
- Akkor ez most búcsú, Jake? - hangja halk volt, és szomorú. Nem. Búcsú? Da hát még van időnk.
- Nem még van egy-két évünk, és addig mért nem lehetünk barátok?
Meglepődött:
- Jake, évekről szó sincs. Egy-két hét az egész!
A reakcióm váratlan volt. Egyszerre felment bennem a pumpa. A kólás doboz kipattant a kezemből, de én próbáltam magam fékezni. Belül vadul dübörgő elfojtott énem ki akart törni és kiadni azt amit tartogatott. De nem lehetett, most még nem. Uralkodj magadon! Ordítoztam magamnak. Nyugi, nyugi, nyugi. Mély levegő.Nem megy. Úgy remegtem, mint a kocsonya. És nagyon nagy erőfeszítések árán tudtam megtartani ember alakomat. Aztán sikerült. Csillapodtam. Szemem annyira összeszorítottam, amennyire csak tudtam. Majd hogy könnyebben felfogjam a hírt, magamban mondogattam a halál eljövetelét.
-Egy-két hét. Egy-két hét. Egy-két hét. - Majd kinyitottam a szemem, és Bella szemébe vágtam:
- Szóval egy-két hét és téged is átváltoztat mocskos vérszívóvá.
Szó nélkül bólintott. Hányinger kerülgetett.
- Jake, ez természetes... - próbált magyarázkodni. - Edward csak 17 éves, én pedig minden perccel közelebb kerülök a 19-hez. Mit csinálhatnánk?
Ekkor olyat mondtam amit keservesen megbántam már abban a pillanatban amikor kimondtam.
- Bármit, csak ezt ne. Még az is jobb volna ha meghalnál. Jobban is szeretném. - Úristen, mit mondtam????
Bella egy másodparc töredéke alatt fogta, hogy mit vágtam a fejéhez. Hátralépett egyet, és olyan arcot vágott amit soha nem felejtettem el.
- Lehet, hogy szerencséd lesz. - hangja ostorként csattant. Fogta a motort, és elkezdte kifelé tolni. - Lehet, hogy hazafelé egy kamion alá kerülök. - És már kint is volt az esőben. Hallottam, amint berúgja a motort, és a zúgás távolodni kezd. Amikor már semmit nem hallottam kimentem. Elértem az erdőnk széléhez, és hagytam hogy indulataim szabad kezet kapjanak. Soha életembe nem változtam át olyan gyorsan, mint akkor. Egy szemvillanás és kész. Farkas énem vadul tombolt. Bevetettem magam az erdőbe és egész éjjel kóvályogtam. Belsőmben ezernyi kérdés kavargott. De szomorúságom ennél is nagyobb volt. Kétségbeesésem pedig 100 tonnánál nagyobb teherrel sújtott. Így éltem át életem legkeservesebb éjszakáját...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.