Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1.rész

2010.12.19

Oooopsz, figyi, ez nem különálló fejezet, ez csak írva van, majd folytatás lesz, ha akarjátok, hogy tagoljam, akkor tessék a hozzászólásba írni!!!!

És vélemény!!!Kérek!!

Az erdőben róttuk a köröket. Nem is járőröztünk, mint azt kellett volna, hanem csak versenyeztünk és pihiztünk. Most nehéz volt a levegő. Sár volt mindenütt. A tappancsom teljesen elmerült a sárban. Egyszer csak egy gondolat hasított belém. Gyere Jacob! Versenyezzünk egyet, mielőtt végleg átadod magad a sárnak. Ez a gondolat csakis Quiltől származhatott. Végül is mért is ne? Bár most egy kicsit fáradt voltam már ehhez. De a kölyök szórakozásáért mért ne? Na gyere te csiga! Gondoltam vissza. Fél perc múlva megjelent Quil. Odaállt mellém. Nem nézett rám. Azon morfondírozott, hogy mi legyen a cél. Az öreg tölgy és vissza - gondolta. Rendben. Morrantam egyet és felkészültem. Támadó ugrásba készültem és éreztem, ahogy egy kicsit mélyebbre süppedek a sárban. Rajt! Ugattam fel hangosan. Először én ugrottam el tappancsom nagyot cuppant. Mintha a sár nem akart volna elengedni. Quil felröhögött magában. Na jó! Ezért még kap! Csak azért is megnyertem. Én már rég süppedgettem tovább a sárban amikor ő befutott.
- Na mi van malacka, jól esik a sárfürdő? - ez a gondolat sokat elárul. A felelet viszont lecsillapította.
- Képzeld te kis csiga, valakinek van rá ideje.
Ekkor egy megrovó, nyafogó lányos hang csendült fel:
- Hagyjátok már abba a disznólkodást! Mindjárt adok én nektek.
Quil meg én összenéztünk. Fél perc múlva megjelent az eszme értelmi szerzője. Leah bukkant fel egy közeli csipkebokorból. A bundája mindenkiénél hosszabb volt. Nem volt képes levágatni a haját fiús rövidségűre.
- Te csak a saját dolgodra figyelj. - vakkantottam neki vissza. - Nézz magadra a sáros fürtjeiddel emberalakodban max. rasztáid lesznek, nem hajfonatjaid.
Quil jót kuncogott magában. Leah viszont fort a dühtől.
- Ne örülj, vöröske! - ez a mondat visszhangzott a fülemben, majd Leah elindult Samért. Sam, Embry és Seth éppen a másik közeli erdő részlegben mászkáltak.
- Még mindig nem képes felfogni, hogy Sam anélkül is elindul, hogy megmozdulna.
- Hagyjad, legalább nincs a nyakunkon! - mondta Quil.
- Mindent hallok! - rikácsolta Leah hangja.
- Az biztos, hogy nincs a nyakunkon, csak a fejünkben. - mondtam mellettem álló barátomnak. Nem sokkal később egy négyes farkas csoport bukkant fel.
- Induljunk haza! - hangzott fel Sam szigorú, fáradt parancsoló hangja. Ő haladt elől. Utána Seth és Leah. Harmadsorban Embry és Quil. Én meg voltam a sereghajtó. Útközben eszembe jutott Bella. Eszembe jutott a garázsomban töltött kellemes hangulat. Bella közelsége. És a hangja amit már oly régen nem hallhattam. Legutolsó emlékem az erdőben volt róla. Amikor megmondtam vérimádó barátjának, hogy a szerződést nem szeghetik meg. Ezen kicsit eltöprengtem. Vajon mi lesz ha tényleg megszegik a szerződést? És mi lesz Bellával? Mi lesz ha egyszer majd ő tartja rettegésben a várost, és éjszakánként meg nekünk farkasoknak kell kutatnunk utána, hogy megölhessük. De inkább megölném, minthogy árváltozzon. És most jött az ami a legjobban foglalkoztatott. Mi lehet Edwardban ami bennem nincs meg? Mért szereti őt jobban? Nekem még esélyt se ad. Ez olyan mintha egy olyan virágot tiporna el amit nem ismer de még csak ki sem nyithatta szirmait. Fájdalmas emlékek sorozata öntött el. Senki nem is foglalkozott vele, hogy mit lát a fejében. Csak Leah. A tipikus lány aki mindig mindent jobban tud.
- Te nem adhatsz neki örök életet. - mondta Leah keserű hangja.
- De olyan életet adhattam volna neki, amilyenre vágyik. - feleltem vissza.És ebben igazam volt.Vajon mit ehet Edwardon? Ez a gondolat nem hagyott nyugodni. Aztán elképzeltem Bellát, ahogy beleharap Edwardba. Tovább mentem az elképzelésben. Szó szerint értettem.
- Te jó ég Jacob! Nem kellene ennyira morbidnak lenned! - mondta Embry, de közben rázkódott az elfojtott nevetéstől. Leah eközben megállt. Rosszul volt. Nem tudta eldönteni, hogy hányjon vagy ne hányjon.
Quil odafordult Embryhez.
- Szerinted kinyer a róka vagy a farkas? - kérdezte. Majd feje a hányással küzdő Leah felé libbent és egy pillantást vetett rá. Embry nem bírta tovább. Levágta magát a földre és elkezdett hemperegni a sárban. Hallottam, hogy nevet. Hallottam, hogy szórakozik magában. Sam rosszallóan felmordult. Leah visszaállt és mérhetetlen dühvel caplatott tovább. végül megálltunk az erdő szélén. Az erdő szélére egy kopott szekrény volt kirakva. Ebben voltak a ruháink. Nem akartuk mindig magunkkal hurcibászni a cuccunkat, ha fölösleges. És hazaérve nem szerettünk volna meztelenül rohangálni a lakásban ruha után kutatava, ezért ide kitettük ezt a szekrényt. Mielőtt átváltoztunk levettük a ruhát és betettük, miután visszaváltoztunk kivettük. Leah volt az egyetlen aki elment és nem a szekrénynél öltözött fel. Én leültem a sárba és figyeltem ahogy lassanként mindenki felveszi emberi alakját. Hallottam ahogy az utolsó gondolat kiszakadt az elmémből utalva arra, hogy az illető visszaváltozott. Én még vártam egy kicsit aztán eldöntöttem, hogy egy kicsit még kinn maradok gondolkozni. Visszafordultam és bekanyarodtam az erdőbe. Volt egy nagy tönk, ami nem volt sáros. Arra leheveredtem. Fejemet keresztbetett tappancsomra hajtottam és töprengtem. Vajon, hogy tudnám elhozni Bellát La pushba anélkül, hogy megakadályozzanak ebben. Ekkor eszembe jutott, hogy az a kicsi, mitugrász vérszívó, aki a jövőbe lát, a mi jövőnket nem látja. Elhatároztam, hogy holnap reggel elmegyek Belláért motorral és lehozom ide hozzánk. Ezt a testőrei úgysem akadályozhatják meg. Ugyanis közterületen nem fedhetjük fel magunkat az emberek előtt. Így nem tudnak feltartóztatni sem. Felálltam és elindultam a fák mentén. Még felvillant bennem az a levél is amit Bellának írtam még korábban. Azt írtam benne, hogy nem barátkozhat egyszerre vámpírokkal és vérfarkasokkal. Ámde ha másképp nem megy, akkor lógjon a kedvencén, de nekem mindenféleképpen látnom kell. Ez volt az utolsó gondolat, amit megengedtem magamnak. Aztán felvettem emberi alakomat. Bementem a garázsba és megtisztogattam a motorokat. Talán holnap hasznukat veszem. Bella azt mondta adjam el a motorokat. De én nem volt hajlandó. Reménykedtem abban, hogy még van esélyem nála és, hogy még egyszer fogunk együtt motorozni. Miután elkészültem, bementem a lakásba és lefeküdtem. Diadalmas mosoly terült el az arcomon, miközben elaludtam. Holnap kétségtelenül jó napom lesz, gondoltam magamban.

Reggel egy ragyogó fénykéve csapott az arcomba. Gyorsan felkeltem és egy pillantást vetettem az órára megbizonyodás képp, hogy még nem késtem el. Belláéknak még tart az órájuk. Ha most elindulok, akkor szünetre odaérek. Felöltöztem, reggeliztem, majd kivágódtam a garázsba. Berúgtam a motort, majd átengedtem magam a száguldás örömének. A fák csak úgy elsuhantak mellettem, a szél pedig jóleső simogatta bronzbarna indiánbőrömet. Eszembe jutott aztán az is, hogy a múltkor Bella meglógott a vérszívója elől. Ha neki sikerült, nekem is fog.
A szünet javában ment amikor odaértem. Bella a szőke hajú gyáva mozizós pasival dumálgatott. Fékeztem és odakiabáltam neki:
- Gyorsan Bella! Nincs sok időnk! - nem tudtam mennyi reakció idő kell a vámpírnak ahhoz, hogy észrevegye mit teszek most. Ekkor Bella odafordult a gyáva mozizós pasihoz és mondott neki valamit amit nem értettem. Aztán odahajolt hozzá és egy gyors puszit adott neki. Tessék ez a hála! Megszöktetem erre másoknak osztogatja a puszijait. Bella még egyszer odafordult a pasihoz mondott neki valamit, majd elkezdett felém loholni. Felötlött bennem a gondolat, hogy rohanás közben megbotlik a saját lábában, betöri a fejét és az egészből nem lesz semmi. De végül sértetlenül megérkezett. Felpattant mögém, átfogta a derekam és elszáguldottunk. Még annyit láttam, hogy a kis szöcske vámpírcsajszi savanyú, mérges pillantást vet Bellára. De ezzel sem foglalkoztam. Teljesen el voltam szállva attól, hogy Bella a mai napot csak velem fogja tölteni. Megérkeztünk. Éreztem, ahogy átléptük a határt. Lassítottam és megálltam. Leszálltam a motorról és elkezdtem kiabálni örömömben. A tervem bejött.
- Sikerült! Igen, Igen! Kiszabadítottalak a börtönből.
Bella elsimerően gratulált:
- Elismerésem, Jake!
- És mit csinálunk ma? - tettem fel neki a legnehezebb kérdést. Nekem mindegy volt. Bella itt volt és nekem csak ez számított. Végül elérkeztünk a tengerpartra. Foglalkoztatott egy kérdés és ezt szóvá is tettem:
- Gondolod, hogy utánad jönnek? - kérdeztem. Egy kicsit aggódtam. De nem magam és kőszikla miatt, hanem attól, hogy Bella hazamegy nehogy utánajöjjenek.
- Nem. - mondta magabiztosan. - De este balhézni fognak velem.
Ebben a pillanatban nem úgy tűnt, mintha érdekelné, hogy leszidják-e vagy sem. És engem sem. Bellát nem okolhatják. A felbújtó én vagyok.
- Na, mi újság a falkában? Van valami kis botrány? - kérdezte könnyedén. Összerezzentem erre a gondolatra. Ő még nem is tudta, hogy Quil is talált társat.
- Mi a baj? - kérdezte tőlem aggódva. - CSak vicceltem.
- Ó, értem. -választoltam. Eltöprengtem. Vajon elmondhatom  neki anélkül, hogy elmondaná vérszopoly barátjainak? Bár ez a dolog nem is olyan lényeges, úgyhogy úgy döntöttem, elmondom neki.Hiszen ő még a régi Bella. Megbízhatok benne. Legalábbis azt hiszem. Így kiböktem mi böki a csőröm:
- Quil is megtalálta a társát. Most már hárman vannak. Mi a többiek, pedig aggódni kezdtünk, hogy gyakrabban vannak ezek a bevésődés dolgok, mint az ősök meséiben.
  Ráemeltem a tekintetem és hosszasan tanulmányozni kezdtem az arcát. Akkor biztos nem féltem volna a bevésődéstől, ha  tudom, hogy belé fogok vésődni. De ez lehetetlen. Mármint belevésődhetek, csak ő akkor sem fog szeretni, hanem a vérszopó barátját. És amúgy is, ha nekem Bella lenne a bevésődésem, akkor az már rég megtörtént volna. Igazából én nem is annyira a bevésődéstől féltem, hanem attól, hogy nem a megfelelő lányba fogok belevésődni. Mi lesz, ha úgy fogok bevésődni, mint Quil? Még mindig Bellát néztem, ő zavarba jött ettől és elfordult.
- Mi az? - kérdezte.
- Semmi. - Felsóhajtottam egy nagyot és elindultam előre. Léptem kettőt, és a kezéért nyúltam. Nem ellenkezett. Hagyta, hogy fogjam a forró kezemmel az övét. Így indultunk el a sziklák közé és megint a tengerpartra jutottunk el. Úgy gondoltam, hogy jobb ha most nem elmélkedem errről a bevésődés dologról, hiszen Bella most van itt, és nem tudomm, hogy mikor láthatom legközelebb. Ki kell használni az időt. Szótlanul haladtam tovább. Bella keze még mindig az enyémben volt. Nem szólaltunk meg, csak sétáltunk.
- Miért olyan nagy baj, hogy Quil bevésődött? Azért, mert ő csatlakozott a legkésőbb a falkához? - kérdezte kíváncsiskodva. Ő persze, hogy nem érti. Nem láthat bele mindig a fejembe.
- Ennek semmi köze nincs ehhez. - mondtam neki az igazsághoz hűen.
- De akkor mi a baj? - nem értette, hogy miért mondom ezt.
- Ez is olyasmi, amit csak a legendákból ismerünk. - mormogtam neki. - Nem gondoltuk volna, hogy ennyi legenda igaznak bizonyul. - A kíváncsisága helyét átvette a düh.
- Elárulnád végre, hogy mi történt? Vagy megvárod, hogy találgassak?
- Úgyse tudnád kitalálni. Szóval, Quil még nem járt olyan sokat Emilynél, mert ő még csak mostanában kezdett velünk járkálni. - kezdtem bele a történetbe.
- Quil is Emilybe vésődött bele? - szisszent fel Bella. Arcán megdöbbenés látszódott.
- Nem. Mondtam, hogy ne találgass, mert úgysem fogod kitalálni. Emilynél vendégségbe volt a két unokahúga. És rátalált Clair-re.- Itt egy kis szünetet tartottam. Azon gondolkoztam, hogy most milyen válasszal fog kirukkolni. Bella is gondolkozottt egy parcig aztán rám emelte tekintetét, és kinyögte a választ:
- Egy kicsit képmutató dolog, hogy Emily nem akarja, hogy az unokahúga ne járjon egy farkassal. - Ábrázata megértő és egy kicsit  csodálkozó volt. Láttam rajta, hogy ez esetben egy kicsit megérti Emilyt, de helyteleníti is egy kicsit a dolgot.
- Nem fogod abbahagyni ezt? Mondtam, hogy ne találgass! Emilyt a farkasos dolog nem zavarja, csakhogy Quil és Clair kapcsolata még egy kicsit korai.
- Korai? - Bella most már végképp eltévedt agya logikai zsákutcájában. Felvontam szemöldököm és megkérdeztem tőle:
- Nem fogsz fölháborodni?- Bólintott.
- Clair még csak két éves! - böktem ki végre, és néztem az arca izmait és kifejezéseit, hogy lássam, hogy fogadja a hallottakat. Közben eleredt az eső. Bella szótlanul pillantott fel az ég felé, majd hunyorogva viszanézett rám. Én éreztem, hogy hideg esőcseppek, lassanként eláztatják a pólómat, de nem különösebben érdekelt.
- Két éves kislányba? - nyögte ki ezt a három szót.
- Megesik. - válaszoltam neki. Lehajoltam és felvettem egy lapos követ. Erősen megmarkoltam és bedobtam az öböl jéghideg vizébe.- Legalábbis a legendáink szerint.
- Dehát az a kislány mégcsak kisbaba! - tiltakozott felháborodva.
Csúfolódva néztem rá. Lehet, hogy elfelejtette, hogy mi nem öregszünk. De akkor én most eszébe juttatom.
- Nem emlékszel? Mi nem öregszünk. Quilnek csak annyi dolga van, hogy vár pár évet.
- Erre nem is tudom mit mondjak. - Próbált uralkodni arcizmain, hogy ne lássam elítéli Quilt amiért egy két éves babába vésődött bele. De nem sikerült neki. Láttam az arcán az elborzadást.
- Mégis csak elítéled. - mondtam rá vádlón. - Látom rajtad.
Én nem ítéltem el Quilt. Tudtam milyen érzés, hiszen minden este ezt hallgatom. És amikor belevésődött, utána mindent megmutatott nekünk. Ha nem is szándékosan. Aznap éjjel csak rá gondolt.
- Sajnálom. - motyogta bocsánatkérően. - De annyira hátborzongatóan hangzik.
- Ez nem olyan! - vettem védelmembe Quilt. - Te nem tudod milyen érzés ez! De én igen mert láttam a szemén keresztül. Quilnek ez még egy csöppet sem romantikus, egyelőre... -vettem egy mély lélegzetet, mielőtt folytattam, olyan nehéz neki ezt elmagyaráznom. És nem is biztos, hogy megérti majd.- Szóval, nagyon nehéz ezt elmagyarázni. Ez nem olyan, mint szerelem első látásra. Olyan, mint a gravitáció. Ha meglátod azt akibe bele kell vésődnöd, többé már semmi sem köt a földhöz, csak ő. És semmi más nem fog többé számítani, csak ő. Mindent megtennél annak a valakinek a kedvéért. Az leszel neki, akire a legnagyobb szüksége van. Védelmezője, barátja, testvére vagy szerelmese. Quil lesz a legjobb nagytestvér akiről csak egy gyerek álmodhat. Hidd el, nincs a földkerekségen még egy olyan gyerek akit annyira védenének és óvnának, mint Clair. És ha majd felnő, és szüksége lesz egy megbízható, egy megértő, egy őszinte barátra, akkor Quilben megleli. És utána olyan boldogok lesznek, mint Sam és Emily. - Ez a gondolat nem volt túl felhőtlen. Sam és Emily kapcsolata sem volt mindig ilyen, mint most. Nekik is sok mindent ki kellett állniuk egymásért. Na persze, ezt Bella nem tudja.
- És Clairnek nem lesz beleszólása a dologba? - kérdezte kíváncsiskodva. Látszott rajta, hogy nem igazán tudja felfogni ezt a bevésődés dolgot. Mondom: agyi zsákutca.
- Dehogynem. De Clairnek semmi oka nem lesz arra, hogy ne Quilt válassza. Tökéletesen összefognak illeni. Olyan lesz, mintha egymásnak teremtették volna őket.
Miután ezeket a szavakat kimondtam Bella oldaltfordult és elindult a tengerparton. Én némán baktatva követtem és így haladtunk jó pár métert, mígnem Bella egyszercsak megállt, felvett egy kicsi és lapos követ, majd a tengerbe hajította. Volna. Ugyanis Bella túl gyengén dobta el a kavicsot, így az a homokban landolt.Kuncognom kellett. Bella haragosan rám nézett és csak ennyit dünnyögött:
- Nincs mindenkinek természetfeletti ereje. - Felsóhajtottam. Milyen kár. De akkor nem lennének ilyen emberek, mint Bella. És akkor odavolna a napi szórakozás.
Bella lehajtotta a fejét és motyogva megkérdezte:
- Szerinted veled mikor fog ez megtörténni?
- Soha! - vágtam rá habozás nélkül. Én akartam kiválasztani magamnak azt a lányt akivel leélem az életem. Nem akartam, hogy a sorsom irányítsa az életem.
- De azt mondtad, hogy ez nem elhatározás kérdése. Vagy igen? - Erre a kérdésre nem tudtam mit válaszolni. Most magyaráztam el neki. De ugyanakkor nem szeretném neki elmondani, hogy hogyan érzek iránta. Legalábbis egyelőre. Némán álltunk - mert bizony, öntudatlanul megálltunk és egy helyben taposgáltunk- és egymás szemébe nézve töprengtünk.
- Azt mondják, hogy előtte látni kell az illetőt, azt aki neki van teremtve. - vallottam színt.
- És te azt gondolod, hogy mivel eddig nem találkoztál vele, akkor nem is létezik. - nem bízott abban a lehetőségben, hogy ez igaz lenne. - Jake, te még annyit sem láttál a világból, mint én! - mondta túláradó heveséggel.
  Mintha azt akarán, hogy ha már ő nem jutott nekem, akkor legalább ne keseredjek el annyira. Mintha azt szeretné, hogy majd én is boldogan éljek egyszer a nekem teremtettel. De ott volt az a mintha. Mintha. De lehet, hogy csak én hitegetem magam. De akkor is tudom, hogy szeret. Mert ha nem szeretne, nem akarna a közelembe lenni. Nem akarna boldogabbá tenni. Szeret engem, csak az Edward iránti szerelme nem engedi feltörni ezt az érzését. Pedig ha feltörne, és egy kicsit erősebb lenne, mint a vámpír, akkor minden esélyem meg lenne arra, hogy engem válasszon a kripta szagú népség helyett.
- Tudom. - Ismertem be. Egy hirtelen bekattanó indulat azonban arra kényszerített, hogy megmondjam neki az igazat. - Tudom, hogy így van. De én akkor sem fogok mást látni, csak téged. Még akkor is csak téged látlak amikor lehunyom a szemem. Megkérdezheted Quilt vagy Embryt, vagy a falka valamelyik más tagját. szerintem ezzel már az őrületbe kergettem őket.
Ahogy ezt elmondtam lesütöttem a szemem és a sziklák felé fordultam. Vártam Bella, hogy reagál az imént elhangzottakra. De ő csak állt és várt. Amikor megszólalt csak ennyit mondott:
- Azt hiszem jobb lesz ha hazamegyek! - válaszolt halkan.
Mégcsak az hiányzik! Nemsokára úgyis elmegy tőlem örökre. Szerettm volna kihasználni minden olyan percet amit csak együtt tudunk tölteni. Aggódtam amiatt, hogy nincs túl sok időnk és hogy nem fogjuk tudni kihasználni ezt az egy-két évet arra, hogy végleg beletörődjek majd Bella sorsába.
- Ne kérlek, ne menj. Ma egész nap szabad vagy, nem igaz? A vérszívód még nem érhetett haza.
Bella mélységesen sötét pillantással súlytott le rám. Ezen kuncognom kellett. Mindig olyan hamar felkapja a vizet, Főleg ha az imádott állatkergetőjéről beszélek.
- Nem sértésnek szántam. - mentettem magam gyorsan. Jobb lesz ha nem húzom tovább Bellát, mert a végén még tényleg elmegy.
- Egész nap szabad vagyok, de Jake... - kétkedve nézett rám, mire én felemltem mindkét kezem és megnyugtattam:
- Nyugi ezentúl a régi Jake leszek. - bizonygattam neki, de láthatóan nem nagyon hitte el. Nagyot sóhajtott. Nem tudtam, hogy most mire sóhajt ilyen nagyot.
- Igen, de ha magadban ezt gondolod... - kezdte, és én megint félbeszakítottam.
- Miattam ne aggódj. Tudom mit csinálok! Csak szólj ha nyugtalanítalak. - Vidámnak tettettem magam, de egyáltalán nem voltam az. Agasztott egy kicsit ez a vámpírosdi és ez a bevésődés dolog, meg a Bellával való veszekedés is.
- Hát nem is tudom...- hangzott Bella felettébb értelmes válasza.
- Ne csináld már ezt! Menjünk vissza a motorokért! Egy motort formába kell tartani.
Bella láthatólag vonakodni kezdett:
- Nem szabadna motoroznom.
- Ki tiltja meg? Charlie vagy a vér..., Ő?
- Mind ketten.
Rá mosolyogtam Bellára, hogy megnyugtassam egy kicsit, ő melegen vissza mosolygott, de ez még nem győzte meg eléggé.
- Nem árulom el senkinek. - fogadkoztam.
- Csak az összes barátodnak. - tessék: máris megvásol olyasmiért amit még csak el sem követtem!
- Nem fogom! Esküszöm még csak nem is fogok gondolni rá!
Bella hangosan felnevetett és beleegyezett.
- Jó de ha valami bajom esik, akkor elestem.
A délelőtt hátralévő részét átmotoroztuk. Délután első felében is csak motoroztunk. Körbe-körbe róttuk a köröket La push körül. Egyszer olyan éhes lettem, hogy azt hittem leesek a motorról. Nem csoda, nem ebédeltem, tegnap nem is vacsoráztam. Amikor ezt szóvá tettem Bellának. Javasolta, hogy menjünk vissza hozzánk és együnk valami harapnivalót. Nem tétlenkedtem, azonnal beleegyeztem a kiváló ötletbe. A házba beérve ott találtuk Billyt az apámat. Szokása szerint ült és nézte a meccset. Odaköszönt Bellának, majd fordult vissza és nézte tovább a tévét. Én bementem a konyhába kirámoltam a hűtőt és csináltam pár szendvicset. Evés után kimentünk a garázsba és elkezdtük letisztogstni a motorokat. Eléggé piszkosak lettek attól a nagy sártól.
Eszembe jutott, hogy a kocsimban egy zacsiban van két doboz kóla. Bemásztam akocsiba kivettem a szatyrot és kiszedtem az üdítőket.
- Jó itt.- jegyezte meg Bella félhangosan. - Hiányzott ez a hely.
Nem csodálom, családi kriptájukban biztos nincs ilyen meleg sehol. Bár ahogy azokat ismerem, biztos megfelelően gondoskodnak Bellának a neki jóleső hőmérsékletről. De azt se mondanám, hogy túl sok lenne a fűtés számlájuk. Habár ők biztos milliomosok, úgyhogy nekik nem számít annyira.
Ezen egy kicsit elgondolkodtam, de ez nem vehetett igénybe túl sok időt, mivel Bellát nem zavarta a gyors eszmefuttatásom.
Felmutattam a fejünk fölé, ahol a tetőt pléhdarabokból összetákolt lap tornyosult.
- Olyan, mint a Tadzs Mahal. És megspórolhatod rajta az indiába utazás költségét.
Bella felnevetett erre a gondolatra, majd a magasba emelte a kóláját.
- Emelem kólámat, a Washington-beli Mini Tadzs Mahalra.
Miközben kóláinkat szürcsöltük eszembe jutott a tavalyi valentin nap. Amikor még minden teljesen rendben volt. Na jó, majdnem. Leszámítva azt, hogy Bella akkor éppen a félhulla korszakát élte. Akkor nem bántam volna, ha Bella úgy néz ki, és olyan állapotban van, mint most. De úgy látszik a jó kedv, és az egészséges állapot az egészségtelen vérszívókkal jár. Hát így van ez. De ez így nem jó. Mindenképpen tenni szeretnék valamit az ellen, hogy Bella átváltozzon egy ugyanolyan büdös vérszipollyá, mint ők. Csak még nem tudtam, hogy hogyan. Semmi esélyem nincs ellenük. Pedig meg kéne próbálnom. Belláért. Értünk. De már késő. Meg kellet volna akadályoznom, hogy leugorjon, de én akkor éppen az erdőben járőröztem, úgyhogy nem tehetek róla. Vagy igen, mert ha előbb elmentem volna vele ugrani, akkor a kicsi, tépetthajú nem látta volna meg, hogy leugrik. Mindegy, kár most már ezen gondolkozni, inkább azon gondolkozz, hogy hogyan akadályozd meg Bella átváltozását.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.