Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ez a mai világ - Buliőrület

2011.10.02

Ma már a megszámlálhatatlanul sokadik plázában járok. Ha nem találok valami stílusos cuccot, esküszöm, felborítok mindent, amit találok. Igen, hisztis leszek. Vagy már vagyok. És igen, a legnagyobb gondom az, hogy mit vegyek fel a legújabb és legmenőbb partira. Nem jelenhetek meg csak úgy, ahogy akarok. Nem, úgy kell kinéznem, ahogy elvárják tőlem. Én pedig senkinek sem fogok csalódást okozni. Meg akarnak lepődni, beszélni akarnak valamiről, pletykálni, hogy középpontban érezhessék magukat, hogy engem istenítenek. Pontosan ezt akarják, hogy a kegyeimben járhassanak. Majd ha pedig elég követőm lesz, akik hálásak lesznek csak azért is, hogy egyáltalán beszélek velük, őket olyasmivé formálhatom, mint én vagyok. De csak nagyon megközelítőleg. Mert abból, ha több olyan ember lenne, mint én, csak hatalmi harcok lennének, és a végén még valaki átvenné a szerepem. És ezt persze nem akarjuk. Szóval a megfelelő cél érdekében a legkirívóbb dolgokat kell, tenned, mondanod, felvenned.
Több órás szenvedés után a választásom egy szűk, extra rövid farmernadrágra és egy fehér, mély kivágású pólóra esett. Talán lesz valami izgalmas ma este. Bár kitudja. Minden bulit egyre nehezebb überelni. A lista hosszú, esetleg véges, esetleg nem. Mind csak a fantáziádtól függ. Maximum még attól, hogy mit iszol, és mit veszel be útközben. Vagy, ha nagyon fel szeretnéd pörgetni magad, mindent ész nélkül betömsz. Piák terén szinte olyan vagyok, mint egy szivacs. Csak iszok, iszok, iszok, és nem érdekel, mi történik. Az érdekes rész ezután jön. Ha nincs parti fotós, aki megörökítsen adott részeg állapotodban, garantált, hogy semmire sem fogsz emlékezni, csak régi ismerősként köszöntöd reggel a vécékagylót egy újabb kiadós hányással. Mert ez van ma. Ez a menő.
Otthon még egy csomó előkészület vár rám. Rutinosan vetem bele magam a teendőkbe, unottan megyek végig a megszokott parádézáson. Mindig ugyanaz, semmi különleges. Vad smink, durva frizura, ütős szerelés. Az alap, amit egy buli megkövetel, a többi kiderül a megérkezés után.
Türelmetlenül ülök az ágyon, hegyes műkörmeim a vadiúj Iphone-omon köröznek, várva, hogy az ígért fuvar megérkezzen. Az egyik legfontosabb a többi mellett, a hatásos belépő. Úgy kell érkezned, mint egy valódi sztár. És akkor úgy fogod érezni magad, mintha tényleg az is lennél. Az elismerő pillantások, ahogy kinyitják előtted az ajtót, a csodálkozó szempárok, ahogy nagyzolva kiszállsz.
Ez kell nekem. Ettől feljebb valónak érzem magam.
Az időzítés megfelelő, kiszállok, cipőm hegyes tűsarkai visszataszító fensőbbséggel kopognak az aszfalton. Az időjárással nem törődöm, lehet akár sötét, akár világos, akár hűvös, akár meleg, a buli odabent csak rám vár. Már a lépcsőházban járok. Kísérőm hűségesen jön utánam, lesi minden mozdulatomat. A zenét már idehallom. Akár most feljelenthetné a bulizókat valaki csendháborításért. Ami késik, nem múlik. Nyugodtan topogok tovább. Az ajtó elé érkezem, ami mögött egy újabb lehetőség rejtőzik. A kopogással kár volna fáradni, csak lenyomom a kilincset és belépek.
A fülledt, adrenalintól pulzáló levegő megcsap. A zene százszorosára erősödik, pár perc és hozzászokok. Vonagló testek mindenhol, hullámzó hajkoronák. Már most jól érzik magukat. De a töltelék csak most jön. Nem kell sokat várni, felbukkannak az első üveg Martiny-k és márkásabbnál márkásabb italok. Nincs szükség arra, hogy válassz, egyszerűen fogsz egy poharat és felhajtod. Néhányan egy kis emelvényen állva táncolnak. Biztos élvezik a rájuk irányuló figyelmet, már ha lenne olyan. Ugyanis nagyjából mindenki saját magával, vagy a táncpartnerével van elfoglalva. Megpróbálni mondani valamit valakinek már egy halva született ötlet. Esetleg, ha torka szakadtodból ordítanál, azt meghallaná a melletted álló személy. De az se valószínű. A meghívott zenepultos srác egymás után rakja be a legmodernebb számokat. A hangulat egyre forróbb, minden kezd összefolyni egy nagy,elmosódó pacává.
A padlón üres üvegek, üres cigis dobozok, kiborult italok. Ragad minden és egyensúly bajnoknak kell lenned, hogy épségben átjuss a másik oldalra. Bemegyek a mosdóba, hogy megnézzem mennyire estem szét, szükséges-e itt aludnom, vagy otthon kitudom-e magyarázni valamilyen szimpla hazugsággal. Habár még messze van a végkifejlet. A fürdőszoba ajtaja félig nyitva, odabent halvány világítás. Egy ember már a vécé mellett fetreng. Szegény, biztos nem bírja a gyomra a terhelést. Magára vessen, senki nem kényszerítette semmire, egyszerűen ez a mai stílus. Egy másik pár a száraz zuhanyzóban áll és nyalják-falják egymást. Kérdem én: Ki kíváncsi erre? Senki. Nagy lendülettel elrántom az elválasztó függönyt, hogy ne kelljen látnom őket. Tudomást sem vesznek rólam, túlságosan el vannak veszve érzelmeik felerősített hullámaiban.
A tükör felé irányítom tekintetem és elismerően vételezem szemre, hogy egész jó állapotban vagyok. A szemeim még nem annyira vörösek, mint gondoltam, a hajam kicsit lelapult, a sminkem még nem folyt el. Szuper. Színpadias mozdulattal hátravetem a hajam és kimasírozom a fürdőből. Az erkély felé veszem az utat. Itt az ideje, hogy szívjak egy kicsit. Amikor az ember ki lép a friss levegőre felszabadulást érez, ám ezen a negyedik emeleti, tömött kis erkélyen csak a cigi füst tiszta bűzét lehet érezni, ami megbélyegzően beleivódik az ember hajába, újabb kellemetlen magyarázkodásokat eredményezve. Kézről kézre járnak a bódítóbbnál bódítóbb frissen tekert dohányok. A hamutartó csak dísznek van, mindenki oda szórja a hamut, ahol éppen áll. Végül is, nem neki lesz gondja holnap a takarításra. Néha, lerepül egy-egy cserép, a kis korlátról, amik eredeti rendeltetésük szerint dísznek vannak odatéve. Ilyenkor a társaság hangosan felnyerítve gurul a röhögéstől. Aki még éppen eszénél van, lekiabál egy elfúló Vigyázz!-ot, majd összeesik a nevetéstől.
Pár órával később már a magas sarkútól megszabadulva támolygok át a lakáson. Ugyanis abban járni tehetség volna ilyen állapotban. Ha most betoppanna a hatóság, a fele társaságot letartóztatná kiskorú italfogyasztásért és drogozásért. Keresztülbotladozok a nappalin, ahol már lankadt a lelkesedés, de még mindig akadnak olyanok, akik töretlen lelkesedéssel ropják. Elhaladok a szűk folyosón, épphogy csak nem esek át valakin, aki hosszába fekszik előttem. Amennyire csak tudok, óvatosan meg kerülöm, és hangos csörtetéssel betörök a fürdőbe. Most éppen üres. Odaporoszkálok a tükörhöz, hogy ismét ellenőrizzem magam, csakhogy, egy kedves valaki akadályozott benne. Olyasvalaki, aki összekente vérvörös rúzzsal a tükröt. Szavaltam hozzá egy csodaszép káromkodást, ami csoda volt, hogy el tudtam mondani összeakadó nyelv nélkül, részegen. A gyomrom még nem háborgott túlságosan – még bírom egy ideig, gondolom magamban. Hirtelen újult erővel beüt egy szám, ami megtölt energiával. Kirontok a mosdóból, átvágtatok mindenen és vad táncolásba kezdek. A cigi és a pia elegye erősen keveredik bennem az ugrálás közben. Fülemben dobol a vér, minden porcikám tombol a túlfűtöttségtől. Váratlanul forogni kezd velem a világ. Olyan forgás ez, amit nem én csinálok. Forog, forog és minden egyre jobban eltorzul. Érthetetlen gagyogás csúszik ki a számon – képtelen vagyok érthetően beszélni. Elhatározva, hogy kell egy kis levegő, tántorogva az erkély felé indultam. Mikor sértetlenül kiérkezem, ránehezedem a korlátra, és bámulok le a semmibe. Mellettem két ember követi a példámat. A lent lévő virágágyás ugrálni látszik. Mintha egyre közelebb akarna jönni hozzám. Kinyújtom a kezem, hogy megérinthessem a színes virágokat. Nem tudom elérni őket. Oda-vissza hintázom a vékony korláton, előre és hátra dőlve. A Sorsdöntő pillanatban, amikor tudod, hogy most már elég, de csak azért is ráteszel még egy lapáttal, megtörténik az, amitől félsz. Túlságosan előredőlsz, súlypontod túlbillen és megállíthatatlan esésbe kezdesz. Zuhansz, a járda egyre közelebb kerül hozzád és az érkezés megfékezhetetlen. Abban a percben, ahogy a betonra érkezel, az összes létező fájdalom egyszerre hasít beléd, majd el is múlik egy pillanat alatt. Nagy ragyogó fényesség és vége.
Másnap már gyászolva, könnyek között emlékeznek arra a nagy bulira, amit úgy vártál. Amiért annyi fáradságot áldoztál. Ez van ma. Nem vigyázol az életedre, nem törődsz semmivel, semmikor.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.